Szülők

2020. márciusában minden évfolyam karanténba kényszerült - kapkodtuk a fejünket, és mindenki igyekezett segítséggel, vagy egyedül megoldani a saját helyzetét.

2020. novemberében a 9-12. évfolyam kényszerült karanténba. Ekkorra mindannyian sokkal ügyesebbek, tapasztaltabbak lettünk, több probléma megoldódott, és újabbak generálódtak.
A szülők ott vannak valahol a gyerekek mögött - de hogyan találjuk meg hozzájuk a kapcsolatot?

Általában a szülőket elérjük telefonon, emailben, levelező listákon, facebook csoportokon, weboldalainkon keresztül áramoltatva az információt -  de a alapvetően visszafelé csak akkor jön felénk jelzés, ha bármilyen probléma van, s általában a gyerekkel.

A Karolina Iskola életében a szülők legnagyobb számmal a tanév során két eseményen vesznek részt: a Majálison, és a szülői Karolina bálon. 2020-21-ben mind két esemény az online térben került megrendezésre:

Ezeken az alkalmakon igyekeztünk szülő-gyerek közös projekteket, kihívásokat felépíteni, megvalósítani, s arra törekedtünk, hogy megőrizzünk valamit az élőesemények hangulatából, felépítéséből.

Idén a bált valósítottuk meg az online térben - tudatosan nem live eseményként, mert a tavalyi lelkesedés, és újdonság varázsa már elmúlt, a korábbi tapasztalat az volt, hogy a Majális stream eseményei is kevesebb látogatót hoztak mint a tényleges oldallátogatók száma - ez kitűnt a Google Analytics adatokból. A bál meghittre, és látványosra sikerült: az oldal látogatottsága mellett a jótékonysági árverés is sikeres lett, az új technológia (csevegőrobot) kipróbálása is hozott eredményt, még ha nem is tömeges mértékűt. A visszajelzések száma eltörpült a látogatók számához képest, a beírásokból az látszódik, hogy azok írtak a vendégkönyvbe, akik voltak már a bálon. (Ez számunkra azért lesz fontos, mert a Projekt leírásánál a Meglepetés résznél hasonló jelenségre figyelhettünk fel.)

A kérdőívek eredményeire alapozva hoztuk létre a chatbot tesztoldalt, amelyen elhelyezett kérdőívet meglepően kevesen töltöttek ki - az első kérdőívhez képest. Erről is részletesen beszámolunk a Projektben.

A kérdőíveket itt nézhetjük meg, inaktív állapotukban:

A kérdőívek kifejtős kérdéseire adott válaszokból kiderült, hogy ezeknek a szülőknek határozott elképzelésük van a csevegőrobot alkalmazására, az információáramlás megkönnyítésére. Ez további isnpirációt adott nekünk a fejlesztési tervek, javaslatok elkészítésére az iskola vezetősége felé. Ennél a pontnál vált világosan két iránnyá a fejlesztési elképzelésünk: oktatási szintereken, és a tágabb közösség szolgálatába is állítható ugyanaz a technológia, és mindenképpen a folyamatos visszajelzésekre alapozva tudjuk elindítani, és tökéletesíteni ezeket az innováció irányába mutató folyamatokat.

© 2021 Digitális Témahét Projekt, Karolina Iskola Szeged  Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el